~ Chapter 19 - Something Happend (Part 1) ~

  Sziasztok kedves olvasók. Bocsi, hogy kicsit régen írtam, de mint mondta, nyolcadikos vagyok, ebben az évben mindenre lesz időm, csak arra nem, amire szeretném. Szóval, mint már mondtam, ritkán lesznek részek. Egy szó mint száz, vágjunk bele.

  Reggel álmosan keltem ki az ágyamból. Nem aludtam valami jól az éjjel, szóval, egész nap olyan voltam, mint egy zombi.
  Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, kerestem magamnak valami ruhát, majd kivételesen felkentem magamra egy kis sminket, mert ahogy én kinéztem,... nem akarjátok tudni (meg látni se gondolom).
  Lementem a konyhába, valami élelmet szerezni magamnak, majd megláttam szőke barátomat, Niallt. Kék szemeivel megint elbűvölt, mint mindig, csak nem mondtam senkinek. Kivettem egy tálat a szekrényből, az asztalról levettem a muslit, és a hűtőből kivettem a tejet. Gondolom ki lehet találni, mit reggelizek.
  Leültem Niall mellé, majd elkezdtem enni a reggelimet. Nem vettem észre egy ideig, de azon kaptam magam, hogy csak úgy falom a kaját. Jobban, és kicsit undorítóbban, mint Niall. Gondolom ezt ő is észre vette, mert nevetett, csak egy ideig nem tudtam min. Na most leesett.
- Ne nevess. Nem aludtam valami jól. - mondtam unottan.
- Jól van na, csak olyan aranyos volt. - mondta nevetve. Hát ha az aranyos, hogy úgy eszek mint egy disznó, akkor.... akkor... nem is tudom mit kéne erre mondani.
- Akarsz valamit csinálni? - kérdezte. Kissé hosszas gondolkodás után válaszoltam.
- Igen. Mondjuk... Nem is tudom. Hova menjünk? - kérdeztem . Niall elkezdett morfondírozni. Én csak néztem, hogy néz felfelé, meg fogja a fejét. Ahh. Na jó. Egyre furábbak vagyunk.
- Mi lenne, ha elmennénk a London Eye-hoz. Felszállni, nézni a várost. Meg elmenni enni valahova. - az utóbbit mosolyogva mondta. Mindig csak az evés. Én erre csak elmosolyodtam. - Meg elmenni valami romantikus helyre. Mondjuk felmenni a hegyre, és nézni a csillagokat. - mondta. Én meg elképedve néztem rá. Csillagok alatt? Nem mintha nem lenne romantikus (SŐT), de nem hittem volna, hogy ilyet hallok tőle. Meg kéne szokni, hogy meg tud lepni. Bármivel is.
- Oké. Jól hangzik. És mikor? - kérdeztem.
- Akár most. - mondta. Kicsit felélénkülve kiegyenesedtem, majd adtam neki egy puszit, megköszönés képen. Este majd mást kap. :)
  Felmentünk a szobánkba, majd átöltöztünk. És lemostam az arcom, hogy megnézzem mennyire nézek ki borzalmasan. Kellemesen csalódva állapítottam meg, hogy egész jól. Így úgy döntöttem, hogy egy minimális sminket magamra kenek, hogy azért mégis nézzek ki valahogy.
  Miind ketten elkészültünk. Beültünk az autóba, majd Niall beindította a motort. Elindultunk. Az autó csendesen, normálisan ment az úton. Kisvártatva meg érkeztünk a London Eye-hez. Kiszálltunk az autóból, majd Niall a fejét takarva, kezemet fogva odasétáltunk a pénztárhoz. Én csak néztem Niallt, hogy mit csinál, miért takarja el a fejét, amikor velem van. És hirtelen leesett. Szégyell. Nem tudom miért, de szégyell. Kirántottam a kezemet a kezéből, majd csak álltam mellette. És még a pénztárnál is megbújva állt, nehogy észre vegyék. Nem akarja, hogy észrevegyék. Gondolom ezt azért csinálja, mert nem akar botrányt a sajtóban, de azért mégis már. Megértem én, de azért nem vagyok ennyire Szégyellni való. Vagy csak túl reagálom az egészet. Na jó. Ezt most kell abba hagyni, mert még rajtakap, hogy haragszom rá, ami részben igaz is, de annyira nem. De nem is mérgességnek hívnám ezt, hanem csalódottságnak. Mindegy. Majd a kabinban meg beszélem vele.
  Ketten beszálltunk a kabinba, majd egy ideig a várost néztem ,majd a kör negyedénél odafordultam hozzá, és megkérdeztem. - Miért takartad el az arcod?

To be continued

Üdv.: Laci.