~ Chapter 12 - Always Be Together ~

Hellóka! Meghoztam az új részt! Bocsi, hogy nem hoztam már egy jó ideje részt, de sok dolgom volt, meg  Erdélyben voltam, meg ma vizsgáztam angolból. Ami csak próba vizsga, és elementary, de azért nem volt olyan könnyű! De egy szó mint száz, Jó olvasást!:)

ZENE!

 Az utazás napja. Mikor végre megismerhetek egy kultúrát, egy országot, mely még teljesen idegen számomra. Egy új élet, mely Londonban fog játszódni. El sem hiszem! Ez olyan hihetetlen! Ahhoz, hogy ez megtörténjen, csak egy koncertre kellett elmennem. Mely megváltoztatta az életem. Megismerkedtem egy fiúval, aki álmaim szerelme. Sosem hittem volna, hogy bekövetkezik, hogy közelebbről, sőt, még annál is közelebbről is megismerkedhetek egy olyan személlyel, mint Niall Horan. Niall egy olyan személy az életemben nem olyan rég, aki nagy részben meghatározza azt. És most is vele vagyok. Vele ülök a szállodában, még Amerikában, és várjuk, hogy az óra   végre fél hármat jelezzen. Hajnali fél hármat. Mindennek van ára. J.

  Niall éppen mellettem ült, én a vállára hajtott fejjel aludtam rajta, ő meg (gondolom), a fejemre hajtotta az ő fejét. És figyelte az órát. De igazándiból nem aludtam, csak pihentettem a szemem. És csak gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy miért pont velem történik ez? De nem azért, mert ez rossz, csak mert kíváncsi vagyok. De hamar felhagytam a válaszkereséssel. Mert annyira nem érdekelt. Csak az, hogy életem szerelmével legyek. Így vártuk a fél hármat. Szépen nyugodtan. A srácokkal külön, mert Niall szobájában voltunk, így egyedül vártuk a pillanatot, mikor fel kell kelnünk, felöltözni, majd beszélni az autóba, mely elvisz minket a reptérre, ahol a magángép elrepít minket Londonba. Ahol majd Niallel leszek, meg az 1D többi tagjával. Majd mikor eltelik a nyár, elmenni egy angol iskolába. Igen. Ez az egyik kikötése anyunak, hogy Londonban maradjak. De muszáj is, mert lassan 18 leszek, Niall meg lassacskán 20. Neki már nem kell suliba járnia (tudomásom szerint), de nekem kell az éretségi. Legalább. Aztán meg csak Niall. De az még a jövő zenéje.

  Miközben ezen morfondíroztam, elütötte az óra a fél hármat, úgyhogy gyorsan összekaptuk magunkat, majd lementünk a kocsinkhoz, ami kivisz minket a reptérre. Mikor beszálltunk a kocsiba, Niall akkor is a kezemet fogta, majd maga mellé ültetett. Lehuppantam mellé, majd elhelyezkedtem, és már indultunk is. Majd Harry megkérdezte:

-Izgulsz? – kérdezte tőlem.

 -Mitől? – kérdezte.

-Nem is tudom. Csak úgy. Szerintem az új környezettől, meg a helytől, az emberektől. Izgulok, félek, és egyben valamilyen okból kifolyólag nyugodt is vagyok. Nem tudom, hogy ez a 3 dolog hogy fér össze, de nálam úgy látszik sikerült nekik. – mondtam kissé elmosolyodva.

-Értem. – mondta, majd nem fintorgatta tovább a témát.

  Az út további részében csak ültünk,a fiúk beszélgettek, én meg az ablakon át néztem ki, és vetettem egy utolsó pillantást Amerikára, meg úgy New York-ra. Csak néztem a várost, majd eszembe jutottak az emlékek. Furcsa lesz egy idegen városban élni ismeretlen ideig. Talán még az is lehet, hogy ott fogok élni. De ezt még a jövő tartogatja.

  Mikor megérkeztünk a repülőtérre, kiszálltunk a kocsiból, majd még vetettem egy utolsó pillantást New York-ra, majd én is felszálltam a repcsire. Onnan az ablakból kémleltem a várost. Majd mikor a kapitány beleszólt a mikrofonba, bejelentette, hogy indulunk, és még hozzátette hogy, kapcsoljuk be az öveinket. Majd elindult a repülő, ami először csak egy kicsit nyomott az ülésbe, de mikor már begyorsított, már nagyon, majd mikor felemelkedtünk, a fenekemet kezdte el nyomni, mely furcsa mód jó érzés volt. Majd mikor már repültünk, kikapcsoltam az övem, és Niall bújtam. Majd meg kérdezte:

-Jól vagy?                                                 

-Persze. Csak hiányozni fog. – mondtam, majd a szemembe nézett, és azt mondta:

-Ne félj! Én itt vagyok! – mondta gyengéden, majd elcsattant köztünk egy csók. Mire a srácok elkezdtek hú-zni. Én csak belemosolyodtam a csókunkba, Niall meg egyenesen belenevetett, de nem engedett el. Ölelt. Csókolt. Elakarta felejtetni velem (bármilyen kis időre) a honvágyat. É ez jól esett. Majd az egész úton csak egymásba bújva beszélgettünk egymással, és a fiúkkal. Felejthetetlen élmény volt.